Szeretettel köszöntök mindenkit!

 

 Nagy András vagyok, Dócon / Csongrád megyében / élek családommal. Mint sok más embernél, nálam is gyermek korom kuvasza, / Napfényes Rohonczi Anni / Dorisz nevű kutyám határozta meg a fajta iránti vonzalmamat. Elvesztése nagy veszteség volt. Családtag volt, és egy családtagot nehéz elengedni. Nagy űrt hagyott maga után. Természetesen nem akartunk többé kutyát.

Fél évig sem bírtuk, Whupi személyében egy kis kan kuvasz került a házhoz. Vele egy éves koráig tarthattam a kapcsolatot.

 Húsz évig kellett várnom a következő kuvaszomra mire családom, házam lett. Ekkor szembesültünk a fajta jelenlegi helyzetével. Fennmaradása csupán egy maroknyi lelkes tenyésztőnek köszönhető. Erőfeszítéseikért elismerés illeti őket.

Rátaláltunk a Vértesi Selymes kennelre, ahonnan jelenlegi szukánk, Vértesi Selymes Ohaj származik.

A honlap célja, hogy változtatni tudjunk a fajta jelenlegi megítélésén. Bemutassuk hogy hogyan végezte eredeti munkáját, hogyan állja meg a helyét a családban, miként áll helyt mint munkakutya, vadászkutya. Ahogy egy remek kuvaszos barátom, Pischoff Ferenc mondaná:

Ismerjük meg a kuvasz ezer arcát!

Mindenkinek kellemes időtöltést és jó kuvaszozást kívánok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM